Blog
Egy nagyra nőtt leylandi sövény példáján mutatjuk meg, miért érdemes a barnulásnál a talajt, a vízellátást és a növény körüli körülményeket is megvizsgálni.
Amikor megöntözzük a kertet, vagy amikor esik az eső, a víz lejut a talajba, de onnantól már nem egyszerűen lefelé halad.Bejárja a talajrészecskék közötti pórusokat,
Az utóbbi években a kertben már nem egy-egy száraz hét jelenti a legnagyobb kihívást. Hosszabb csapadékmentes időszakok, felhevülő talaj, erős párolgás és egyre gyakoribb öntözési kényszer alakítja át azt, ahogyan a növényeinkről gondoskodunk.
Egy leonárditot tartalmazó bányafalban különös látvány fogadhatja az embert: a világosabb földtani rétegek között vastag, sötétbarna vagy szinte fekete sáv húzódik.
Amikor azt mondjuk egy talajra, hogy „él”, általában arra gondolunk, hogy baktériumok, gombák és más apró élőlények sokasága található benne.
Amikor a gyep túlélő üzemmódra vált.
Nyár közepére sok kertben ugyanaz a látvány fogad bennünket.
Sárgul a növény levele, de az erek még zöldek? Ilyenkor szinte mindig elhangzik a tanács: „Adj neki vasgálicot!” Ez néha valóban segít.
Amikor ezeket a sorokat írom, már túl vagyunk egy komoly hőhullámon és megint azt figyeljük, meddig kúszik fel a hőmérő higanyszála.
A hétvégére újra 38–39 °C körüli csúcshőmérsékleteket várunk, ami napokig tart.
Két darab, három éve ültetett Nordmann-fenyő áll ugyanabban a kertben. Az egyik sötétzöld és egészségesnek látszik. A másikon egyre több tűlevél sárgul, bronzosodik, helyenként már barnul is.
Nyáron a növényeket nemcsak a forróság és a vízhiány terheli. Az erős UV-sugárzás is komoly próbatétel: fokozza az oxidatív stresszt, károsíthatja a klorofillt és a sejtmembránokat.
Sárga, világos vagy szinte fehér a korallberkenye levele, miközben az erek zöldek maradnak? Ne kezeld találomra! Nem elég egyetlen rápillantás egy képre.
Ha öntözés mellett is sárgul a gyep vagy a dísznövény, gyakran nem a víz mennyisége a kevés. Lehet, hogy a víz nem jut el a működő gyökerekhez.Vagy a levegőtlen talajban a gyökér nem tudja felvenni.
A frissen ültetett örökzöldek, díszcserjék és fák sárgulása legtöbbször nem önálló növénybetegség, hanem egyértelmű vészjelzés. A növény gyökérrendszere még nem működik megfelelően az új helyén.
Új füvesítésnél a hidrolizált huminsav előnye, hogy jóval gyorsabban beépül a gyökérzónába és azonnal beindítja a friss vetés fejlődését, mint a bányászott, nyers huminsav.
Melyik a legjobb huminsav a kertben? Amit 12 év webáruházas és 20 év kertépítési tapasztalat mutat.
A legtöbb kert nem a növények miatt megy tönkre – hanem azért, ami nem látszik! Január 9-én tartottuk meg a kertépítő szakmai találkozónkat.
A huminsavas talajkondicionálók piacán egyre hangosabb egy marketing-érv: az alacsony pH-jú termék jobb, természetesebb és a lúgos huminsav megzavarja a talaj egyensúlyát.
Az utóbbi időben egyre több olyan tartalom jelent meg a huminsavakról, amely leegyszerűsítve vagy egymással szembeállítva mutatja be a különböző típusokat.
A Humin Garden hidrolizált huminsav-, fulvósav- és szerves káliumalapú készítmény, amely talajkezelésre és lombkezelésre egyaránt hatékonyan alkalmazható.
A leylandi, a tuja, a babérmeggy, a tiszafa vagy a korallberkenye sok kertben egész évben a kert váza. Télen is takarnak, nyáron is díszítenek
A konyhakertben a Humin Garden nem egyetlen flakon vagy granulátum, hanem egy sorrend. Másra használjuk a Plus-t talajelőkészítéskor, másra a Sol-t palántázásnál és a szezon közben és mást várunk a fulvósavtól, amikor gyors lombsegítség kell.
Azért különösen érdekes, mert nemcsak hidrolizált huminsav és fulvosav van benne, hanem jelentős mennyiségű szerves kálium is.
Nem minden kertben ideális ugyanaz a technológia. Előfordul, hogy valaki nem szeretne sötét színű, huminsavas permetet használni a gyepen.Lehet, hogy világos burkolatok veszik körül a füvet,
A frissen telepített gyepszőnyeg valójában egy áthelyezett növényállomány. A fű gyökérzete részben elvágva, a megszokott talajközegéből kikerülve áttelpül új helyére.
A friss vetésű gyep sorsa sokszor már az első hetekben eldől. Az a kérdés, mennyire gyorsan gyökeresedik, hogyan viseli az első terhelést, és mennyire marad egyenletes a kelése.
Sok kertészben felmerül a kérdés, hogy a hidrolizált, vízoldható huminsav nem mosódik -e ki túl gyorsan a talajból. Elsőre logikusnak tűnhet ez a félelem, mert ami vízben jól oldódik, az talán könnyen le is jut az altalajba.
Az, hogy van e humusz a talajban, ma már nem elégséges kérdés a kertben. Sokkal fontosabbá vált, hogy mikor és hogyan tudunk a gyökérzónában azonnal segíteni a növénynek.
Van amikor az ember ránéz a saját konyhakertjére, és felteszi magának a kérdést, hogy amit leszedek, az tényleg olyan beltartalmú, mint amilyennek szeretném a családomnak?
Van az a kerthelyzet, amikor gyakorlati szinten mindent jól csinálsz.Locsolsz. Adsz tápanyagot. Figyeled a növényeket.És mégis sárgul, gyengül, megtorpan, fakul.
Mi történik akkor, amikor egy gyümölcsösben látszólag mindent jól csinálunk, mégsem jön az eredmény?
Január végén furcsa foltok jelentek meg a gyepen hóolvadás után. Kertészmérnökként is meglepődtem – mutatom, hogyan regenerálódott 1 hét alatt talajjavító hatás miatt.
A 2026-os extrém tél után országszerte barnult és sárgult babérmeggyek lepték el a kerteket.
Mit jelent valójában a TALAJ – és miért kulcsfontosságú a benne lévő humusz és huminsav? Kertészmérnökként gyakran tapasztalom, hogy a legtöbb kertbarát – teljesen érthető módon – elsősorban a növények föld feletti részeire figyel:
A kertben minden a gyökérzónán múlik. Lehet bármilyen jó az öntözés vagy a trágyázás, ha a talaj és a gyökér nem működik együtt, a növény előbb-utóbb jelez: sárgul, gyengélkedik, kevesebb a termés.
Az új füvesítés a leggyengébb állapotában lép be az első telelésbe. A gyökérzete sekély, a gyep még nem alkalmazkodott az új kert talajához és mikroklímájához, ezért gyorsan legyengülhet.
A Humin Garden egy háromkomponensű, aktivált huminsav-komplex, amely nemcsak javítja, hanem működteti is a talajt. Fedezd fel, miben más, mint a hagyományos huminsav!
A fulvósav a természet egyik legkisebb, de legfontosabb szerves molekulája, amely a humuszanyagok családjába tartozik. A szerves anyagok bomlása során keletkezik – ugyanabból a folyamatból, amely a huminsavakat is létrehozza.
Amikor füvesítünk, az a cél, hogy csodaszép, smaragdzöld gyep díszítse a kertet hosszú éveken keresztül. Ezért jelentős anyagi és munkaráfordítást igényel. Nem mindegy, hogy sikerül-e vagy sem.
A „huminsav” szó elsőre ijesztően hangzik. Sokan azt gondolják róla, hogy ez valamilyen savas, maró, pH-csökkentő anyag, ami savanyítja a talajt. Pedig a valóság ennek épp az ellenkezője!
A termékeny, élő talaj nem véletlenül jön létre. A mikroorganizmusok és gombák közös munkája építi fel, miközben a huminsav biztosítja számukra az energiát és a stabil környezetet.
Huminsav és fulvósav természetes tápanyag-katalizátor a kerted és földed egészségéért. A modern kertészkedésben a titok huminsav és fulvósav tudatos használatában rejlik,
Három aszályos év után minden kerttulajdonos számára nyilvánvaló: nem elég csak vetni vagy öntözni, a tartós, egészséges és víztakarékos gyephez sokkal többre van szükség.
Az utóbbi évek rendkívüli aszályai sok kertbarátot arra kényszerített, hogy újragondolja hogyan bánunk a vízzel. Öntözőrendszerek, esővízgyűjtés mind fontosak, de van valami ami még ennél is okosabban működik: maga a növény.
A homokhátságon, Mórahalom környékén élni és gazdálkodni az utóbbi években igazi kihívás lett. A három éve tartó szárazság nemcsak a szántóföldi növényeket, hanem már a fás szárúakat is próbára teszi.
A modern kertészet egyik legnagyobb kihívása, hogy miként tarthatjuk fenn kertjeink egészségét és szépségét a változó környezeti körülmények között.
A válasz gyakran a talajban rejlik – pontosabban annak komplex kezelésében.
Sokszor hallom a kertbarátok kérdését: "Mikor használjam a huminsavas készítményeket?"
A válaszom egyértelmű: egész évben! Kertészmérnökként több évtizede dolgozom különböző talajjavító szerekkel,
Sokan, akik először találkoznak huminsav-tartalmú talajkondicionálóval, aggódnak amiatt, hogy az alkalmazása befolyásolja a kerti talajuk természetes pH-egyensúlyát vagy éppen azt megváltoztatja.
A huminsav egy teljesen természetes anyag, amely a talajban, a humuszban található, és évezredek alatt, elbomló növényi maradványokból keletkezik. Olyan, mint a talajerő, amely nélkülözhetetlen az egészséges növényekhez és a jó minőségű földhöz.
A Humin Garden vízmegtartó ereje. Az utóbbi években a magyar kerteknek egyre keményebb kihívással kell szembenézniük az aszállyal. A forróság és a csapadékhiány már nem csak...
A huminsav talajkondicionáló természetes eredetű, sokoldalúan alkalmazható talajjavító anyag, amelyet egyre többen használnak a fenntartható kertészkedésben – különösen a vegyszermentes növénytermesztésben.
Így alapozd meg a szép gyepet: a tavasz beköszöntével egyre többen fognak hozzá a kerti munkálatokhoz. A füvesítésnek is most jött el az ideje.
Mi az a huminsav és honnan származik?
Manapság egyre többféle humuszkészítmény érhető el a kertészkedők számára is. Sokoldalú felhasználása és előnyös hatásai miatt érdemes megismerni és rendszeresen alkalmazni a kertápolásban.
Energiafröccs az örökzöldeknek tavasszal.Ahogy a tavaszi napsütés átmelegíti a kertet, eljön az ideje, hogy az örökzöldek is megkapják a szükséges támogatást.
Granulátum és oldat formájában nagyon egyszerű a felhasználása a hidrolizált huminsavnak. Szórható, öntözhető, permetezhető kondicionáló.
A Humin Garden hidrolizált termékeinek két legfontosabb alkotója a huminsav és a fulvósav. Ez a két természetes összetevő együtt dolgozik azon, hogy a talaj és a növény ne csak kapjon valamit, hanem valóban hasznosítani is tudja azt.
Sárgul a gyep? Nehezen regenerálódnak az örökzöldek,a fák nem nőnek vagy gyenge a konyhakerti termés? Ilyenkor sokan azonnal újabb és újabb műtrágyához nyúlnak,
A huminsavak több szempontból is támogatják a növények, a talaj és a talajban élő mikroszervezetek életét. Az alábbiakban összegyűjtöttem a termékcsalád alkalmazásával kapcsolatos legfontosabb általános tapasztalatokat.
Az örökzöldek megfelelő állapotának megőrzése alapvető fontosságú abban, hogy a növények ellenállóak maradjanak a különféle kártevőkkel és betegségekkel szemben.Ebben a huminsavak kiemelkedő szerepet játszanak, mivel számos módon támogatják a növények anyagcsere-folyamatait.